Magunkról

   Munkatársaink

   Szakterületünk

   Elérhetőségeink

   Ügyfeleknek

   Főoldal



Munkatársaink

  Dr. Rácsai Lajos ügyvéd

  Dr. Tóth Judit alkalmazott ügyvéd

  Dr. Csilek Árpád alkalmazott ügyvéd


Dr. Rácsai Lajos ügyvéd, irodavezető

Jogi tanulmányait a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán végezte. Negyed-, ötödéves hallgatóként demonstrátorként alsóbb évfolyamok hallgatóit tanította, részükre szemináriumot vezetett.

Egyetemi éveit követően 1988. májusától ügyvédjelöltként dolgozott a 2. Számú Ügyvédi Munkaközösségnél, Debrecenben. Jelölti időszaka alatt a Ladányi-díj elismerésben részesült, illetve sikereket ért el a perbeszédversenyeken.

Szakvizsgáját 1990. évben zárta kiváló eredménnyel, majd ezt követően létrehozta a 2. Számú Ügyvédi Munkaközösség 1. Számú Fiókirodáját Debrecenben. A jogszabályi változásokat követően egyéni ügyvédként folytatta tevékenységét egészen a 2000. évig, amikor létrehozta a Dr. Rácsai Ügyvédi Irodát.

A kilencvenes évek közepétől tagja, és a legutóbbi tisztújítás óta elnöke a Hajdú-Bihar Megyei Ügyvédi Kamara Ellenőrző Bizottságának.

Szakterületei:
- társasági jog
- ingatlanjog
- gazdasági büntetőjog
- közlekedési büntetőjog

Vissza az oldal tetejére


Dr. Tóth Judit alkalmazott ügyvéd

Jogi tanulmányait a Szegedi Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának nappali tagozatán végezte. Diplomája summa cum laude minősítésű.

2002. ősze óta dolgozik a Dr. Rácsai Ügyvédi Irodában ügyvédjelöltként, alkalmazott ügyvéd 2006. júniusától. Jelölti időszaka alatt a Ladányi-díj elismerésben részesült. Érdeklődése széles körű, azonban elsősorban a polgári jog területét részesíti előnyben.

Vissza az oldal tetejére


Dr. Csilek Árpád alkalmazott ügyvéd

Jogi tanulmányait a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának nappali tagozatán végezte. Diplomája cum laude minősítésű.

2007. márciusa óta dolgozik a Dr. Rácsai Ügyvédi Irodában ügyvédjelöltként, ezt megelőzően a Hajdúszoboszlói Körzeti Földhivatal munkatársa volt. Érdeklődése széles körű, jelenleg elsősorban az ingatlanjog területén tevékenykedik.

Vissza az oldal tetejére


Ezt a honlapot a Debreceni Ügyvédi Kamarában bejegyzett Dr. Rácsai Ügyvédi Iroda tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatóak.